Hogyan győzheti le a hullámos az arapapagájt?

A minap egy fiatal madarásszal beszélgettünk, akinek javasoltam, hogy hozza el a madarait a kiállításunkra. Keserűen megjegyezte, hogy rúghatna labdába az ő nimfája egy kissándorral, vagy lórival szemben.

 

Azt hiszem itt az ideje, hogy a tévhiteket eloszlassuk.

A madarak nem egymással versengenek, nem egymáshoz hasonlítják őket a bírók, hanem az adott faj, vagy fajta standard-jéhez.

Bármely madárról is legyen szó, az nem más madarakkal, még csak nem is a saját fajtársaival kell, hogy megmérkőzzön, hanem a saját fajára, fajtájára vonatkozó etalonnal, ami 100 pontot jelent.

Így ha a papagáj kategóriát vesszük, teljesen mindegy, hogy egy tenyésztő egy gyakori fajt nevez-e, ami történetesen vad színű, vagy egy ritka faj mutációját. Mindkét madarat a bírók az adott faj, adott színváltozatának követelményeihez hasonlítják és amelyik madár közelebb van ehhez, az kap magasabb pontszámot és az kerül előrébb az adott verseny ranglistáján.

Természetesen 100 pontos madár nem létezik, amely már majdnem megközelíti a tökéleteset, pontszámai csupán 10 %-kal maradnak el a 100 ponttól, az a madár már kiváló minősítést kap. 90 pontot, vagy magasabb pontszámot elért madár kiválónak tekintendő.

A madarak minősítési határai:

Kiváló minősítésű: 90 pont, vagy afelett

Nagyon jó minősítésű: 88-89 pont

Jó minősítésű: 86-87 pont

Ha egy madár teljes tollazatban van és 85 pont alatti eredményt ér el, az tenyésztésre nem javasolt, amennyiben a pontszámot nem olyan hiba okozta, ami később korrigálódni fog, pl. a toll mechanikai sérülése, leszakadt karom, egyéb mechanikai sérülés nyomai, akár a kiállítás és a bírálat ideje alatt is sérülhet a madár, vagy a tollazat. Ezek a sérülések természetesen nem öröklődnek, így nem befolyásolják az utódok minőségét.

85 pont alatti eredmény esetén érdemes gyakorlottabb tenyésztő tanácsát kérni, hogy az adott madár alacsony pontszámát annak pillanatnyi állapota, vagy egyértelmű hiba okozta. A mi egyesületünk bírálatánál külön megkérjük a bírókat, hogy az ilyen hibákat írják be a bírálati lap megjegyzés rovatába.

Bírálatból kizárt madár: ha valakinek a bírálati lapján az szerepel, hogy a madarat bírálatból kizárták, ennek általában az indoklása is rajta van (nálunk minden esetben).

Általában 3 okból zárhatnak ki madarat:

- olyan mértékű sérülés nyoma van rajta, ami miatt a bírálatból kizárják: pl. legalább 2 karom hiánya, ujjperc, ujj hiány, torzan összeforrt törés nyoma, levágott, hiányzó tollazat, stb. ez esetben a madár akár tenyésztésre alkalmas is lehet

- fióka tollazat: ez olyan fajoknál jellemző kizáró ok, ahol a fióka tollazat színben és rajzolatban jelentősen eltér a felnőttkori tollazattól, pl. gyémántgalamb. Az ilyen madarat érdemes egy későbbi időpontban újra nevezni, az akkori bírálat fogja megmutatni a tényleges tenyészértékét.

- genetikai hiba, öröklődési hiba: ez leggyakrabban a színhiba. Ezen madarak tenyésztésből kivonása egyértelműen indokolt, mivel ezek a hibák makacsul és sok generáción keresztül előjöhetnek, ha nem is a közvetlen utódban, de biztosan nem fog örülni neki senki, ha a két tökéletes külsejű madarától az összes utód színhibás lesz. Nagyszerű házi kedvenc lesz belőlük, adjuk el, vagy ajándékozzuk el őket olyan helyre hobbimadárnak, ahol garantáltan nem szaporítják tovább.

 

Senkit ne tartson vissza az egy kiállításra történő nevezéstől, hogy madara gyakori faj, egyszerű színváltozata. Ettől még ugyanolyan eséllyel pályázhat a kiállítás I. helyezésére, mint egy ritka faj, ritka mutációja.

 

 

Fekete Mária

Kereső


Login Form